A környezetvédelmi termékdíj képviselet jogosultságot az adóhatóság részére az erre a célra rendszeresített .VAMO nyomtatványon kell bejelenteni, amely kizárólag a Nemzeti Adó és Vámhivatal adóztatási szerve, mint állami adóhatóság előtti képviselet ellátására jogosít. A nyomtatványhoz csatolni kell az eredeti meghatalmazást vagy annak hitelesített másolatát. A formanyomtatvány kizárólag új meghatalmazás bejelentésére szolgál, a korábban bejelentett és nyilvántartásba vett állandó meghatalmazás módosítására, visszavonására/felmondására nem használható.

A bejelentést kizárólag postai úton vagy az ügyfélszolgálatokon személyesen lehet megtenni, elektronikus beküldésre nincs lehetőség.

Amennyiben adóügyeit képviselő útján kívánja elektronikusan, illetve telefonon keresztül intézni, akkor ehhez a ‘T180-as nyomtatvány benyújtása szükséges. (Ebben az esetben a képviselőnek kell ügyfélkapus regisztrációval rendelkeznie, illetve a telefonos ügyintézéshez szükséges – TEL nyomtatványon igényelt – PIN kóddal.)

 

A Környezetvédelmi termékdíj ügyintéző…

Termékdíj bejelentéssel, bevallással, nyilvántartással kapcsolatos feladatokat végez

Megfelelő módon alkalmazza a termékdíjhoz kapcsolódó nemzeti jogszabályokat

Elvégzi a termékdíj köteles termékek adózásával/adóztatásával kapcsolatos feladatokat

Betartja/betartatja a bizonylatolási, nyilvántartási és elszámolási rendre vonatkozó szabályokat

Kapcsolatot tart a Nemzeti Adó-és Vámhivatal illetékes szerveivel és a környezetvédelmi hatóságokkal

Ellátja a Kötelező Tarifális Felvilágosítás kérelmezésével, alkalmazásával kapcsolatos feladatokat

Vezeti a termékdíjhoz kapcsolódó külön nyilvántartásokat, kezeli és rögzíti az adatokat, betartja a nyilvántartások vezetésére vonatkozó előírásokat

Közreműködik a termékdíjhoz kapcsolódó szerződések megkötésében

Közreműködik a termékdíjhoz szorosan kapcsolódó beszerzési és értékesítési ügyletek megkötésénél, megadja az ügylethez kapcsolódó termékdíjas és hulladékhasznosítási kötelezettségekről szóló információkat

Megbízás alapján, a külön jogszabályban meghatározott feltételek megléte esetén képviseleti feladatokat lát el

Érvényesíti a termékdíjjal kapcsolatos eljáráshoz kapcsolódó jogorvoslati rendszert

Közreműködik a hatóság ellenőrzései és a mintavételek során

Ismeri és alkalmazza a környezetvédelmi termékdíjhoz kapcsolódó rendszeresített formanyomtatványokat

Kezeli és alkalmazza a rendszeresített nyomtatványkitöltő programot

Betartja a betétdíjra vonatkozó nyilvántartási, bejelentési, beszámolási kötelezettségre vonatkozó előírásokat

Termékdíjhoz szorosan kapcsolódó hulladékkezelési, hulladékgazdálkodási adminisztrációs feladatokat végez

Felismeri és alkalmazza a hulladékok kezelésére vonatkozó általános előírásokat

Vezeti a hulladékgazdálkodással összefüggő szükséges nyilvántartásokat

Ellenőrzi a hulladékkezelésre szerződött partnerek engedélyeinek érvényességét

Közreműködik a hulladékkezeléssel, -hasznosítással kapcsolatos szerződések megkötésében

Szükség szerint rögzíti az adatokat a hulladékgazdálkodási információs rendszerben

 

Szakmai ismeretek:

A termékdíj törvény és végrehajtási rendeletei hatálya, hatáskör és illetékesség

A mögöttes nemzeti ágazati és eljárási szabályok alkalmazása

A kapcsolódó európai uniós joganyag alkalmazása

A termékdíj kötelezettség teljesítése során felmerülő azonosítók, kódok alkalmazása

Az értelmező rendelkezések

A termékdíj alapja, összetevői és mértéke

A termékdíj köteles termékek meghatározása

Az adózó kötelezettségei, a termékdíj kötelezettség keletkezése, keletkezésének időpontja

A termékdíj-fizetési kötelezettség átvállalása szerződéssel

A számlán való átvállalás

A termékdíjjal kapcsolatos képviselet ellátásának szabályai

Nyilvántartások vezetése, bizonylatok kiállítása, elszámolások

A termékdíj megállapításához szükséges számítási módszerek alkalmazása, a termékdíj megállapítása, bevallása,

Termékdíj átalány jogintézménye

A hasznosítás és a termékdíj kapcsolata

A termékdíj köteles termékekből keletkezett hulladékok egyéni teljesítőként történő hasznosítása/hasznosíttatása, azonosítása, okmányolása

Hulladékgazdálkodással kapcsolatos nemzeti és nemzetközi kódok alkalmazása

A befizetett termékdíj visszaigénylésének szabályai

A termékdíjas szabályozásban érintett hatóságok feladatai

Ellenőrzési formák a termékdíj területen, az ellenőrzött személy kötelezettségei

Jogkövetkezmények, intézkedések

A hivatalos okmányok kezelésének és felhasználásának szabályai

A közigazgatási eljárásról szóló törvény alkalmazása vám-, jövedéki-, és termékdíj szabályozásban

Elektronikus ügyintézés és hatósági szolgáltatás,

 

Szakmai készségek:

Szakmai kommunikáció

Jogforrások megfelelő alkalmazása

Jogértelmezési készség

Számolási készség

 

Személyes kompetenciák:

Felelősségtudat

Precizitás

Önállóság

 

Társas kompetenciák:

Határozottság

Kapcsolatteremtő készség

Kezdeményezőkészség

 

Módszer kompetenciák:

Áttekintő képesség

Problémamegoldás, hibaelhárítás

Lényegfelismerés

 

 

képviselet nav

 

 

Feliratkozás a hírlevelünkre

2017. december
h k s c p s v
« okt    
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
Hírek